Bejelentés



Szomori Hagyományőrző Egyesület
Német Nemzetiségi Tánccsoport

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Idén is volt nyári tánctábor, 2010. július 19-23. között, 28 gyerek részvételével. Mivel jelentkező lényegesen több volt, jövőre igyekszünk megoldást találni arra, hogy nagyobb létszámot is tudjunk fogadni. A részt vevő gyerekek Gyermelyről, Máriahalomról, Szomorról, Dágról és Csolnokról érkeztek. Idén is rengeteg segítséget, támogatást kaptunk, ezúton is köszönjük a gyermelyi, a máriahalmi és a szomori községi és német kisebbségi önkormányzatok nagylelkű támogatását. A gyerekek naponta két órás táncoktatáson vettek részt, a zárónapon előadott táncokat gyakorolták. A produkciót Kovács Imréné Gyöngyi néni tanította be. Próba A tánc után minden nap más érdekes programon vehettek részt a gyerekek. A hétfői napot egymás megismerésével és kézművességgel töltöttük: Készülnek a levendulás ajándékok Józsi bácsi is segít Kis lazítás: hinta és dinnye Kedden Héregre látogattunk el az Opál Lovasudvarba. Minden gyerek lovagolhatott és lovaskocsikázhatott is: Hazafelé jól esett a fagyi: Szerdán a szomori nevezetességeket néztük meg, és megismerkedtünk a hagyományos szomori népviselettel is. Ruhabemutató Csütörtökön Gyarmatpusztán kirándultunk, megnéztük a kápolnát és Gróf Sándor Móric egykori vadászkastélyát. A kápolna felé Pénteken játékos vetélkedők voltak, este pedig a táborzáró előadás és tábortűz. A jó hangulatú eseményen szülők, gyerekek, meghívott vendégek egyaránt részt vettek. A gyerekek megköszönik a tánctanítást Gyöngyi néninek Józsi bácsi és Edina is kapott ajándékot a gyerekektől. Ili néni átadja a díjat az első helyezett csapatnak Ádi bácsi és Gyurika előkészítik a vacsorának valót Sül a nyársakon sok finomság Naplemente a szomori kastélykertben Megosztás Facebookon



Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!